Pori Jazz - Finnország
Életképek, 2006. július 18-25.
A pori Bohém-turné támogatói:
Nemzeti Kulturális Alap
Oktatási és Kulturális Minisztérium
nka nkom

A Pori Jazz a világ egyik legnagyobb jazzfesztiválja. Mi egy voltunk a fellépő 140 formáció közül, s egy azon nagyon kevesek közül, akik öt napig játszottak (talán ha két bandát ért rajtunk kívül ilyen szerencse). A fesztivál egyébként tíznapos, de az utolsó négy-öt nap az igazi nagyüzem, addig tk. csak felvezetés zajlik. Mi az ötödik napon érkeztünk meg délután, Frankfurton keresztül (ahol a reptéren őrült csocsóparti-zajlott). Az összesen mintegy százezer nézőt vonzó fesztivál szervezése meglehetősen nagy feladat, már csak ha a logisztikát nézzük, az is éppen elég. A Helsinki reptér és Pori között (220 km) mindenesetre oda-vissza egy nagybusszal szállítottak nyolcunkat - "elfogyott" arra az időre minden kisbusz. (Az egyik fesztiválnapon éjfél és reggel kilenc között húsz sofőr volt szolgálatban, csak zenészeket hazaszállítandó...)Megérkezés után rögtön a "jazz office"-ba mentünk, ahol fényképes nyakbaakasztót, pólót kaptunk, Nyolcan egy nagy lakásban laktunk, elfértünk, belaktuk a helyet. A környék kicsit lepukkant volt, de nagyon barátságos. Másnap már a tengerparton játszottunk, s persze fürdőnadrágok hiányában is egy kicsit bevizeztük magunkat...

Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz
Pori Jazz

Copyright © 1998- Bohém Ragtime Jazz Band. Minden jog fenntartva.
Tartalom, terv: Ittzés Tamás
Vissza a Főoldalra.