Bohém-bulvár

A Bohémek Lilliputban jártak!
2007. július 9.
A Bartók-évben alapított Paparazzo "Csak tiszta forrásból!" Hírügynökség meg nem nevezett biztos forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a Bohémek állításukkal szemben nem is Svájcban, hanem Lilliputban jártak az elmúlt hónap második felében. Hegy és víz ott is volt, de a Bohémek empatikusságát is mutató kép alátámasztani látszik a hírügynökségi jelentés megalapozottságát. Egy neve elhallgatását kérő jazz-szakember szerint ugyanakkor a kép a zenekar Meseland-ben tett látogatásakor készülhetett, amikor is a homo ludensségüket soha nem takargató Bohém-legények igyekezetükben nyolc törpévé alakultak, ezért nem találták meg Hófehérkét. A képet mindenesetre közöljük, s várjuk kedves olvasóink ötleteit a rejtély megoldására.
Bohém in Lilliput

Miki kapta a Vámpírok Bálja főszerepét!
2007. május 13.

Bloody Miki
Bloody Miki
Bloody Miki
Bohém Miklós egy szép napon (május 12-én) úgy gondolta, hogy felállítja a tömeges véradás világcsúcsát - egyedül. Mivel kezdeményezése sokaknak szimpatikus volt, de figyelmeztették, hogy ez nem kifejezetten szóló-mutatvány, kénytelen volt elfogadni a Calivita segítségét, akik szerveztek Bohém Miklós köré egy profi vámpírnapot. A mi Mikink (A mi Kink) néhány Bohém-próbamentes, szexis kék nejlonpapucsban (l. bal felső kép) eltöltött fekvőhelyzetű óra után jutalmul válogathatott az ebédre véres mártással felszolgált műanyagtésztákból (jobb felső kép), majd vértelen arccal távozott.

Képek a mi Frédink esküvőjéről
2007. február 5.

Frédi&Ani
Frédi&Ani
Frédi&Ani
Egy paparazzo segítségével jutottunk hozzá az itt közölt képekhez. A bal felső képen Ani és Frédi csak simán szépek, a jobb felső kép már a tortavágás közben készült, s néhány tanulsággal is szolgál: míg Frédi erősen koncentrál a torára a késsel, Ani vakon megbízva férjében (miszerint Frédi nem az ő kezét vágja el a torta helyett) még ilyenkor, munka közben is képes időt szakítani egy kis kamerába-mosolygásra.

A bal oldali kép pedig a házasság legintimebb pillanataiba enged betekintést. A hitvesi csók mellett legyen szabad mindenkinek felhívni a figyelmét az ifjú párhoz méltó környezetre! Ilyen esküvő ilyen asszonnyal csak Bohém-dobosnak dukálhat!

Alfrédunk egyébként szent esküvéssel fogadta, hogy ezentúl kedvenc kutyája, Manó mellett kedvenc feleségét is elviszi sétálni. Sőt Ani is kirángatja Frédit az utcára, ha Manóval éppen ő menne ki. Igaz, hogy ilyenkor nem lesz majd idejük a képen látható idill megismétlésére...

Frédi végre kimondta!!!
2007. január 21.

Frédi, a mi Bohém-dobosunk (vagyis hivatalosan Falusi Alfréd, a Bohém Ragtime Jazz Band ütőművésze, civilben angoltanár) végre-valahára, évekig tartó hosszas, kitartó, ám már-már hitehagyott unszolásunk után kimondta az IGEN-t! Vagyis január 20-án megnősült - no nem a Bohém-tagok kedvéért, hanem saját belső, jó (jobb?) meggyőződése által vezérelve. Ifjú arájával, Anival a szemtanúk szerint kivételesen szemrevaló párt alkottak az esküvőn - melyen csak a szűk család vett részt, még Frédi kedvenc kutyája, Manó is kimaradt a buliból. Az ifjú aráról jut eszembe:

Frédi úszik a folyóban,
S nem néz senki alája,
Noha veszély úszik vele együtt,
Követi őt a rája.
Frédi alatt a rája,
Fentebb ifjú arája,
Melyiküknek lesz a mája
Most a rája kajája?

No, ennél szebb esküvői köszöntőverset is kiötölhettem volna, de most jobb híján ezzel kívánunk az ifjú párnak rájamentes, Bohém-koncertekben gazdag hosszú és boldog házasságot! (Ittzés Tamás)

Egy hölgy Mátrai Zolivá operáltatta magát!
2007. január 12.

Nő-ZoliAz első (a lap alján található) bulvár-híradásunk rögtön hamisnak bizonyult. Mátrai Zoli mégis férfi maradt! A minap egy Bohém-próbán kiderült, hogy Mátrai Zoli fizimiskája változatlan. Mi pedig már pezsgővel és néhány frissen elkészített Bohém-egyenszoknyával vártuk, de hiába. Ugyanaz a férfiszerű Zoli érkezett a próbára, mint évek óta bármikor.

A néhány nappal ezelőtt közölt fotóra így egyetlen egy magyarázat maradt, s mint egy magát megnevezni nem kívánó hírforrásunktól megtudtuk, valóban ez az igazság:

a klasszikus jazz iránti határtalan szeretete és Zoli iránt érzett olthatatlan rajongása miatt egyik hölgy rajongónk operáltatta át magát Mátrai Zolivá!

Így legalább akkor láthatja Zolit (majdnem), ha a tükörbe néz. A hölgynek ezúton is gratulálunk, Zoli nevében már postáztunk neki egy ajándék CD-t és egy dedikált fényképet.

Mátrai Zoli átoperáltatta magát!
2007. január 7.

Zoli-nőA Bohémek életében rendszeresen történnek olyan események, amik egy ilyen sztárcsapat esetében a vezető bulvárlapok címoldalára kívánkoznának. Valamilyen hihetetlen ignorancia folytán velünk, a tradicionális jazz legkiválóbb hazai képviselőiként aposztrofálható befutott csapattal nem foglalkozik a hazai bulvársajtó. Felháborodásunk az egekbe kiált, de mást nem tudunk tenni, mint hogy szorgalmasan szállítjuk a híreket, majd csak egyszer valaki felfigyel ránk is. Ezért úgy határoztunk, hogy új rovatot indítunk a Bohém-honlapon belül, s itt rendszeresen közzétesszük a minket érintő és közérdeklődésre számot tartó érdekességeket.

S láss csodát, egy hét sem telt el, máris megvan az új év első szenzációja! Mátrai Zoli megunta, hogy csak a klarinétozása és a szaxofonozása ejti ámulatba a Bohém-koncertek közönségét. Egy hirtelen ötlettől vezérelve szőke hölggyé operáltatta magát. A példát Michael Jackson szolgáltatta, akinek viszont - Zolival ellentétben - már többször leesett az orra. Zolinak nem fog, legfeljebb tőle a nagyérdemű álla. Reméljük.

Copyright © 1998- Bohém Ragtime Jazz Band. Minden jog fenntartva.
Tartalom, terv: Ittzés Tamás
Vissza a Főoldalra.